Rólunk

MOMiAM

Király-Virág Anita vagyok, egy gyermek édesanyja. Pár éve foglalkoztat a gondolat, hogy szeretném kamatoztatni kozmetikai tanulmányaimat és tudásomat. Várandósságom kezdetétől fogva tudtam, hogy a bőrömre is oda kell figyelnem, többek között a striák elkerülése végett. Hosszas piackutatás és sok termék tesztelése után megfogalmazódott bennem, hogy ha természetes és megbízható terméket szeretnék erre a célra, akkor állítsak elő egy olyan terméket ami minden igényemnek megfelel.

Férjem, Király Viktor biztatásával, ötleteivel, lelki támogatásával hatalmas erőt kaptam arra – amit ezúton is hálásan köszönök neki -, hogy elővegyem szakmai tudásomat és pár recept alapján, el is kezdtem kevergetni-kavargatni.

Tudtam, hogy egy saját termék létrehozásához szakemberre is szükségem lesz, ezért felvettem a kapcsolatot egy profi vegyésszel. Az ő segítségével hosszas napokat, hónapokat vett igénybe , hogy végre büszkén mondhassam, a termék amit fogok a kezemben az AZ amit megálmodtam. 

Így született meg a MOMiAM Bőrápoló olaj.

momiam rólunk

Fontos volt számomra , hogy az összetevők természetes anyagokból álljanak. Várandósságom alatt többségében minden illat zavart ezért szempont volt az is, hogy kellemes, üde, friss illatú termék legyen.

A MOMiAM Bőrápoló olaj rendkívül pozitív hatást gyakorol a bőrre, megelőzi a striák megjelenését, halványítja a már meglévő hegeket és striákat, kiegyenlíti a bőr tónusát. Természetes összetevőket tartalmaz, így ajánljuk csecsemők bőrének, hajlatainak ápolására is. Férfiak és nők száraz, vízhiányos bőrének gondozására éppúgy alkalmas.

Második termékünk a MOMiAM kismama vitamin , mely azzal a céllal született, hogy márkánt belülről is támogassa Kismamáinkat, a megfelelő vitamin, ásványi anyag, -nyomelem szükségletet biztosítva. A babatervezéstől a szoptatási idő végéig fogyasztható terméket hoztunk létre.

Vitaminunk és az olajunk együttesen végigkíséri a várandósság 9 hónapját és az utána levő időszakot is.

Termékpalettánkat két új termékkel bővítettük, egy szuper hidratáló Tusfürdővel és ápláló, Hidratáló testápolóval. Az olaj által ismert mesebeli mangó illatot kapták. Természetes összetevőket tartalmaznak, sls-, szulfát- és parfümmentes termékek. Minden bőrtípusra alkalmazhatók, az egész család számára használhatók.

Szerettünk volna megoldást azok számára is, akik szeretnének tenni a makacs zsírpárnák, narancsbőr ellen. Így született meg a FIRE, ami remekül felveszi a harcot a problémás területekkel, élénkíti a sport hatását, férfiaknak és nőknek lett tudományosan kifejlesztve . Folyamatos használata megakadályozza a nemkívánatos zsírlerakodások  ismételt kialakulását. Élénkíti a nyirokkeringést puhává, feszessé varázsolja a bőrt.

Létrehoztuk első saját babáknak való termékünket is, mely a MOMiAM Babapopókrém. Újszülött kortól használható, értékes összetevőinek köszönhetően tökéletes védelmet nyújt a legkisebbek bőrének.

Célunk, hogy márkánkat folyamatosan olyan termékekkel bővítsük, melyek az egész csalàdot kiszolgálják.

MOMiAM 

Tudj meg rólunk többet Facebookon és Instagramon.

Király-Virág Anita vagyok, egy gyermek édesanyja. Pár éve foglalkoztat a gondolat, hogy szeretném kamatoztatni kozmetikai tanulmányaimat és tudásomat. Várandósságom kezdetétől fogva tudtam, hogy a bőrömre is oda kell figyelnem, többek között a striák elkerülése végett. Hosszas piackutatás és sok termék tesztelése után megfogalmazódott bennem, hogy ha természetes és megbízható terméket szeretnék erre a célra, akkor állítsak elő egy olyan terméket ami minden igényemnek megfelel.

Férjem Király Viktor biztatásával, ötleteivel, lelki támogatásával hatalmas erőt kaptam arra, hogy elővegyem szakmai tudásomat és egy pár recept alapján, el is kezdtem kevergetni-kavargatni. Amit ezúton is hálásan köszönök neki.

Tudtam, hogy egy saját termék létrehozásához szakemberre is szükségem lesz, ezért felvettem a kapcsolatot egy profi vegyésszel. Az ő segítségével hosszas napokat, hónapokat vett igénybe , hogy végre büszkén mondhassam, a termék amit fogok a kezemben az AZ amit megálmodtam.

Így született meg a MOMiAM Bőrápoló olaj.

 

momiam rólunk

Fontos volt számomra , hogy az összetevők természetes anyagokból álljanak. Várandósságom alatt többségében minden illat zavart ezért szempont volt az is, hogy kellemes, üde, friss illatú termék legyen.

A MOMiAM Bőrápoló olaj rendkívül pozitív hatást gyakorol a bőrre, megelőzi a striák megjelenését, halványítja a már meglévő hegeket és striákat, kiegyenlíti a bőr tónusát. Természetes összetevőket tartalmaz, így ajánljuk csecsemők bőrének, hajlatainak ápolására is. Férfiak és nők száraz, vízhiányos bőrének gondozására éppúgy alkalmas.

Második termékünk a MOMiAM kismama vitamin , mely azzal a céllal született, hogy márkánt belülről is támogassa Kismamáinkat, a megfelelő vitamin, ásványi anyag, -nyomelem szükségletet biztosítva. A babatervezéstől a szoptatási idő végéig fogyasztható terméket hoztunk létre.

Vitaminunk és az olajunk együttesen végigkíséri a várandósság 9 hónapját és az utána levő időszakot is.

Termékpalettánkat két új termékkel bővítettük, egy szuper hidratáló Tusfürdővel és ápláló, Hidratáló testápolóval. Az olaj által ismert mesebeli mangó illatot kapták. Természetes összetevőket tartalmaznak, sls-, szulfát- és parfümmentes termékek. Minden bőrtípusra alkalmazhatók, az egész család számára használhatók.

Szerettünk volna megoldást azok számára is, akik szeretnének tenni a makacs zsírpárnák, narancsbőr ellen. Így született meg a FIRE, ami remekül felveszi a harcot a problémás területekkel, élénkíti a sport hatását, férfiaknak és nőknek lett tudományosan kifejlesztve . Folyamatos használata megakadályozza a nemkívánatos zsírlerakodások  ismételt kialakulását. Élénkíti a nyirokkeringést puhává, feszessé varázsolja a bőrt.

Létrehoztuk első saját babáknak való termékünket is, mely a MOMiAM Babapopókrém. Újszülött kortól használható, értékes összetevőinek köszönhetően tökéletes védelmet nyújt a legkisebbek bőrének.

Célunk, hogy márkánkat folyamatosan olyan termékekkel bővítsük, melyek az egész csalàdot kiszolgálják.

MOMiAM 

Tudj meg rólunk többet Facebookon és Instagramon.

Kövess minket

INSTAGRAM

momiam frizura instafeed
momiam bőrápoló olaj vélemény instafeed
momiam tusfürdő, testápoló instafeed
momiam bőrápoló olaj instafeed
momiam bőrápoló olaj előtte-utána instafeed